Idén kilenc éve lesz, hogy közelebbről ismerkedtünk meg egymással. Mint sok más kapcsolatban, nálunk is előfordul nézeteltérés, veszekedés. Szeretnénk a kis történetünkkel és a meglátásainkkal segíteni mindazoknak, akik válaszút előtt állnak, vagy épp nem tudják, mihez kezdjenek a kapcsolatukkal. Talán éppen a kapcsolatuk sem tudja, mit kezdjen velük.
Mintaszerűen egy egyetemi diszkóban jöttünk össze, megláttam a feleségemet, az éjszaka közepén, és már nem érdekelt többé az a lány, akivel épp szövődött valami már pár hónapja. Előző, hét éves kapcsolatomból épp ő segített ki, de ez nem tartozik a témához, talán majd máskor vagy egy másik blogban.
Szóval amikor megláttam - egyből megszerettem. És legyen ez az első írás lényege - hogyan tudjuk, hogy valaki tényleg kell, vagy nem - egyből érezzük. Nekem például csak butaságok jutnak az eszembe, sőt, leginkább nem tudok beszélni sem, ha ilyen történik. Van, aki ilyenkor beindul és csak beszél, beszél, van, aki mást csinál - ezt személye válogatja. De valami rendellenes érzésünk van a viselkedésünkkel kapcsolatban. jövőbeni kedvesemet látván déjá vu érzésem volt; persze; mert már találkoztunk előtte az egyetemen, egy évfolyamba jártunk. De ahogy később kiderült, épp pár napja jött haza egy fél éves görög ösztöndíjas utazásról, gyönyörű barnaságában világított két óriási kék türkíz egy aranyló szőke középhosszú hajjal körülvett arcon. Kecses, modellalkat hatalmas keblekkel, tökéletes ruhában. Finomra hangolt hangocskával, jó modorral és világító fehér mosollyal. A mosoly külön szót érdemel, az a fajta, amikor az egész fogsor kivillan, és nyitottságot, örömet sugároz, őszinte, szinte naiv felhőtlenséget ígér.
Hát igen. A tatai tónál eltöltött három nap elég volt, hogy folyamatosan beszlgessünk, ismerkedjünk, és a jövőre nézve terveket szövögessünk. Nem történt semmi az égvilágon, még csak megcsókolni sem engedte magát! Ettől aztán teljesen elvesztettem az önuralmam. (Jó praktika, ha ügyesen bánnak vele.:)
Az egyetemi rendezvény végén azért a telefonszáma megvolt, és miután ő Nyíregyházára ment szüleihez, én pedig Budapestre, nem is volt sok lehetőségünk találkozni. Azt pedig már előre bocsátotta, hogy neki is van egy olasz fiúja, tehát igyekeznem kellett.
Utolsó kommentek