Kapuzárási pánik (ok) életünkben és kezelésük

Ha a vágyakat félretesszük és azt mondjuk, nem látunk senkit, aki kívánatosabb, és vonzóbb lehet, mint a gyermekeim anyja, meg mondjuk, nem ezel akarok első helyen foglalkozni, hogy szeretőt tartsak, arra pocsékoljam az időmet, pénzemet (titkon, persze), és még egyáltalán az sem boztos, hogy egy ilyen kapcsolatban (mármint a szeretővel) jobban járok az elvárásaimat tekintve.

Tehát a vágyakat kell előszöris félretenni. Mert meg lehet valakit kívánni, meg is lehet kapni,ha éppen nem bírunk magunkkal, de ahogyan nagybátyám mondta volt:

"Nem kell egy nőbe beleszeretni, hogy megkaphasd."

Megkívánni és megszeretni, teljesen más fogalmak.

Azon gondolkodom, hogy egy videóban könnyebb lenne mindent elmondani... Mit gondoltok róla?

Kérlek, kommenteljetek, mert ha tetszeni fog, akkor sok sikeres embert találok majd magam körül hirtelen:)))

..és úgy gondoltam, rám nincs itt szkség, de nekem sincs szükségem erre.

A sok személyes ellentét is fokozódot. A kapcsolat elején még olyan harmonikus egymás iránti érzések, az apró örömök eltűnögettek, és éles ellenállások és rivalizálások kezdődtek, egymással szembeni férfi-nő játszmák. Még a mai napig nem sikerült teljesen visszatérni a régi, kedves kerékvágásba, de talán nem is ez kell egy kapcsolatnak.

Túlestünk az általam való megcsaláson, kiderülésen, ez nagyon megvisel mindenkit. Ha van lelkiismerete az embernek, mármint.

Fenyegetőzünk a mai napig egymásnak, hogy elválunk. Minek? Ott az a két kis poronty, még járni alig tanultak meg, és még van dolgunk velük! És nekik is velünk!!!

- Egyik barátom nemrég házasodott, fagattuk őket, hogy mikor lesz családbővítés? - Háát, még egy évet szeretnénk magunknak. - Hangzott a válasz. Már jócskán a 40 felé vannak, és buli buli hátán az életük, folyamatos élvhajhászás. Utazás, buli, majd megint utazás, és persze, ott is buli.

Nekünk gyerek kellett, nem a buli, hát most itt van, ezt kell csinálni, és egymást pedig el kell fogadni és meg kell tudni szeretni.

Ehhez erősnek kell lenni, mert a felek egymást gyengítik a játszmáik során. Nem szabad belemennünk egymás játszmáiba, meg kell legyen a tartásunk, büszkeségünk, mert akkor fognak tisztelni.

Ha kell, végezzünk önmegvalósítási gyakorlatokat, nekem sokat segítenek. Először magunkat kell megszeretni, és ebből tisztelet és feltétlen szeretet fog keletkezni.

Hát, a múltkori bejegyzés óta eltelt egy év, és észre sem vettem. Akkor még úgy tartottam fontosnak, hogy elmesélem a kapcsolatunk történetét. De ezt most nem látom szükségesnek.

Röviden annyit, hogy természetesen összejöttünk, és ahogyan az lenni is szokott, az első néhány év nagyon felhőtlen boldog szerelemben telt.

Viszonylag hamar kezdtünk bele a gyerekprojektbe - 2005-ben meg is született első gyermekünk, majd feleségem épphogy kiheverte a terhességet egy újabb gyermekkel örvendeztetett meg 17 hónappal az első után.

Mondanom sem kell, hogy a gyerekek előtt nem lévő problémák hirtelen megváltoztatták életünket és egymással való viszonyunkat.

Számomra a legnagyobb kérdések közé az tartozott, hogy akkor most én hogyan fogok a haverokkal sörözni menni, meg hogyan fogok túlórázni a munkahelyemen, meg ki fog segíteni, ha n nem vagyok otthon.

A feleségem pedig boldogan nevelgette, etette, öltöztette a kicsit, majd a másodikat is.

Úgy éreztem, itt rajtam kívül mindenki sokkal fontosabb. Még akkor sem hiányzom, ha nem vagyok otthon.

Idén kilenc éve lesz, hogy közelebbről ismerkedtünk meg egymással. Mint sok más kapcsolatban, nálunk is előfordul nézeteltérés, veszekedés. Szeretnénk a kis történetünkkel és a meglátásainkkal segíteni mindazoknak, akik válaszút előtt állnak, vagy épp nem tudják, mihez kezdjenek a kapcsolatukkal. Talán éppen a kapcsolatuk sem tudja, mit kezdjen velük.

Mintaszerűen egy egyetemi diszkóban jöttünk össze, megláttam a feleségemet, az éjszaka közepén, és már nem érdekelt többé az a lány, akivel épp szövődött valami már pár hónapja. Előző, hét éves kapcsolatomból épp ő segített ki, de ez nem tartozik a témához, talán majd máskor vagy egy másik blogban.

Szóval amikor megláttam - egyből megszerettem. És legyen ez az első írás lényege - hogyan tudjuk, hogy valaki tényleg kell, vagy nem - egyből érezzük. Nekem például csak butaságok jutnak az eszembe, sőt, leginkább nem tudok beszélni sem, ha ilyen történik. Van, aki ilyenkor beindul és csak beszél, beszél, van, aki mást csinál - ezt személye válogatja. De valami rendellenes érzésünk van a viselkedésünkkel kapcsolatban. jövőbeni kedvesemet látván déjá vu érzésem volt; persze; mert már találkoztunk előtte az egyetemen, egy évfolyamba jártunk. De ahogy később kiderült, épp pár napja jött haza egy fél éves görög ösztöndíjas utazásról, gyönyörű barnaságában világított két óriási kék türkíz egy aranyló szőke középhosszú hajjal körülvett arcon. Kecses, modellalkat hatalmas keblekkel, tökéletes ruhában. Finomra hangolt hangocskával, jó modorral és világító fehér mosollyal. A mosoly külön szót érdemel, az a fajta, amikor az egész fogsor kivillan, és nyitottságot, örömet sugároz, őszinte, szinte naiv felhőtlenséget ígér.

Hát igen. A tatai tónál eltöltött három nap elég volt, hogy folyamatosan beszlgessünk, ismerkedjünk, és a jövőre nézve terveket szövögessünk. Nem történt semmi az égvilágon, még csak megcsókolni sem engedte magát! Ettől aztán teljesen elvesztettem az önuralmam. (Jó praktika, ha ügyesen bánnak vele.:)

Az egyetemi rendezvény végén azért a telefonszáma megvolt, és miután ő Nyíregyházára ment szüleihez, én pedig Budapestre, nem is volt sok lehetőségünk találkozni. Azt pedig már előre bocsátotta, hogy neki is van egy olasz fiúja, tehát igyekeznem kellett.